Czárán-könyvek

cnaplojak
apróhirdetés
Ünnepeljük Március 15-ét 1848 méteren, a Nagy-Bihar csúcsán!
nagybiharMég kissé távolinak tűnhet az időpont, de épp azért tesszük közzé már most Jankuly Imre felhívását, hogy akit érdekel, ennek figyelembe vételével tervezhesse tavaszi túráit. A Moha és Páfrány túravezetője nem kisebb vállalkozásra buzdít, mint az 1848-49 méteres (a csúcs magassága különböző térképeken eltérő) Nagy-Bihar csúcs téli megmászására. Az Erdélyi-szigethegység legmagasabb csúcsa az Aranyos völgyén át közelíthető meg. A térség a román-magyar határtól mindössze 120-130 kilométerre található.
Nyomatékosan felhívjuk a figyelmet, hogy nem egy könnyed erdei sétáról van szó. Csak az vállalkozzon erre a próbatételre, aki úgy érzi, hogy a kb 1200 méter szintkülönbség leküzdése (várhatóan méteres hóban) nem okoz a számára gondot. A szervezők első sorban a részt vevők biztonságát tartják szem előtt és ha az időjárási viszonyok nem megfelelőek, vagy előre nem látható egyéb akadályok merülnek fel, változtatnak az úti célon.
- Aki ismeri a hegyek világát, az tudja, hogy ez nem egy séta a korzón, nagy valószínűséggel komoly téli megpróbáltatás lesz mindenki számára, természetesen a feljutás sem biztos és első a túrázók biztonsága, így addig megyünk, ameddig a hegy engedi. - nyilatkozta lapunknak Jankuly Imre.
A túrán részt vevők március 15-én reggel 8 órakor az Aranyos völgyében található parkolóban találkoznak (a pontos koordináták a Felhívásban szerepelnek). A korai időpont miatt érdemes már előző nap kiutazni. A térségben található szállásokkal kapcsolatban tekintsék meg a www.hotel.padisinfo.hu weboldalunkat.
A túrán való részvétel ingyenes.
Jankuly Imre felhívása a Bővebben gombra kattintva olvasható el.



Felhívás

Időpont: 2010 március 15 magyar idő szerint reggel 8 óra
A találkozó GPS koordinátái: N 46 30 905; E 22 40 288
Tervezett program: A Nagy-Bihar csúcs megmászása


A helyszín megközelítése
Gyula felöl; A határ után nemsokára beérünk Kisjenőre (Chisineu-Cris), itt balra térünk, és pár száz métert megyünk Várad felé a 79-es főúton. Kb.800 méter után jobbra fordulunk a 79A útra. Ezen szép lassan beereszkedünk a Fehér Körös völgyébe, majd Borosjenőnél (Ineu) át is kelünk rajta és haladunk Vârfurile (Halmágycsúcs) felé, ahol balra fordulunk a 76-os útra Stei felé, de nem megyünk be Vaskohra, hanem még előtte Biharlonkánál jobbra feltérünk a szerpentines 75-ős útra, ami felvisz a Bihar hágóra. Itt megkeressük a parkolót, ami a Négy Évszak hotel után kb 300 méterre van, innen lehet bemenni a Skipass Hotelhez.
Nagyvárad felől; Belényes, Stei, Lunca, és innen ugyanaz, mint fent.
Torda felől; a 75-ös úton megyünk fel végig az Aranyos völgyén.

Túraleírás
A parkolónk kb 1150 m tszf. magasságban van. Innen eleinte házak között indulunk el egy erdei úton kényelmesen, itt még csak minimális emelkedése van az útnak. Nagyjából 2 km után elérünk egy forráshoz, ami a nagy hóban lehet rejtve marad előttünk, de érdemes majd keresgélni, mert más vízvételi lehetőség nem lesz. Itt 1280 m magasan balra erőteljesen nekivágunk az erdőben a hegyoldalnak. Egy km-t erdőben, majd még egyet
A kopasz hegyoldalon mászunk az 1640 m magas Visszhangos-kőig. Ha már csak ideáig feljutunk az is szép eredmény, illetve itt akár ketté is lehet osztani a csapatot és a bátrabbak folytathatják az utat a csúcsra. Szép idő esetén ez bárki számára teljesíthető, aki rendszeresen szokott túrázni. Lehet azt mondani, hogy itt vagyunk félúton, bár a 10 km-ből még csak 4-et, a 800 méter szintből pedig 300-at tettünk meg, de az itt elénk táruló látvány, és a természet vad közelsége, innen már szinte felhúzza az embert a csúcsra. Innen még kb. 6 km és 400 méter szint leküzdése vár ránk. Eleinte enyhén lefelé ereszkedünk a Biharia nyeregbe, szép idő esetén keletre és nyugatra is gyönyörű kilátással, majd hosszú, főleg a végén kemény kapaszkodóval érünk fel az 1848,5 méter magas Nagy Bihar-csúcsra.
Továbbra is az időjárás függvényében; pihenés, körülnézés, zászlóbontás, fotózás és a Himnusz eléneklése után indulunk ugyanezen az úton vissza az autókhoz. Legszerencsésebb esetben sötétedésig megjárjuk.
Szükséges felszerelés; téli bakancs, kis, vagy közepes hátizsák, termosz meleg teával, szendvics, csoki, szőlőcukor, Goretex, vagy hasonló jó szél, és eső álló kabát, kamásli, akinek van hótalp, túrabot, és a sí maszk sem árt nagy szélben. (sí overált nem tudom javasolni). Nagyon fontos még a fejlámpa is, mert minden esély megvan arra, hogy ránksötétedik.

További kérdésekre
A Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen
vagy a 20 933 7870-es mobilszámon tudok válaszolni
Honlapunk címe pedig; www.mohapafrany.hu

Moha és Páfrány (Imi)

 

nagybiharkokarda

del-kelet-nagybihar

 

Hozzászólások  

 
0 #5 mohapafrany 2010-03-06 11:37
úgy néz ki nem lesz nagy hó, és remélhetőleg szép időnk lesz. Aki eddig azért nem jelentkezett mert nem akart éhen fagyni a hegyen, az még most elszánhatja magát.
eddig kb 4-5 autónyi ember van kb 20 fő bejelentkezve.
Imi
 
 
+2 #4 egynagyati 2010-03-06 06:34
Nagyon szép útvonal,én már jártam ott télen és nyáron egyaránt,úgyhog y bátran merem állítani hogy aki vállalkozik annak felejthetetlen élményben lesz része.
 
 
0 #3 mohapafrany 2010-02-10 19:07
több tapasztalt Bihart jól ismerő túravezető is lesz előreláthatólag , és hótalpaink is lesznek, azt hogy mennyit tudunk a "vendégeknek" adni, azt még most nem tudom. Természetesen, edzettség és egy kis elszántság is szükséges, de átlag turistának teljesíthető lesz. Ahogy közeleg az időpont, még majd szolgálunk friss infókkal.

de lehet kérdéseket feltenni addig is nekem
mohapafrany@cit romail.hu
üdv Imi
 
 
+1 #2 anderas 2010-01-25 20:29
Szerintem meg kell próbálni, de mindenki maga döntse el, hogy képes-e rá.
 
 
0 #1 tunde 2010-01-25 20:06
Szerintem március 15-én marha nagy hó lesz még, úgyhogy nem tudom mennyire lesz bárki számára teljesíthető, még ha szép idő is lesz.... De sok sikert hozzá! Én ezt csak tapasztalt és edzett túrázóknak ajánlanám.
 

Hozzászólásokat csak regisztrált és bejelentkezett felhasználóink írhatnak!